A hétvégén új dolgot tanultam. Találkoztam pár régi ismerőssel és együtt töltöttünk egy-két órát. A beszélgetés közben arra lettem figyelmes, hogy elég sokszor használják a következő mondatot: "Engedd el!".

Akkor nem foglalkoztam ezzel, de miután haza értem, megint magamba roskadtam. Nem írtál, pedig úgy reméltem, hogy mire haza jövök, új üzenet vár. Nem így lett. Csak meredtem magam elé és a pár órával azelőtti jó kedvem kezdte felváltani az újabb sírógörcs.

Ekkor Eszembe jutott az a mondat, amit az este folyamán, olyan sokszor hallottam: "Engedd el!". Hangosan kimondtam, csak magamnak, csak én hallottam, de megnyugtatott. És rájöttem, hogy ez a két szó csodákra képes. Ha valamit nem tudok befolyásolni, nincs hatalmam felette, kár idegeskednem miatta és olyankor el kell engednem.

Sok olyan cikket olvasok, hogy mit kell tenni annak érdekében, hogy az életünk boldogabb legyen, vagy épp „x számú trükk, amitől boldogabb leszel”.

Én megtaláltam az első és legfontosabbat! Ezt a kulcsmondatot, ami azóta megkönnyíti az életem. Nem hosszú távú gyógymód, hiszen hatalmas önfegyelem és önkontroll kell ahhoz, hogy valamit véglegesen kiszakíts magadból és elengedj, lehet abban a pillanatban nem is arra van szükséged. Egyszerűen a jelen pillanatodból kell elengedd azt a tényezőt, ami frusztrál, amitől görcsös vagy és, ami eltakarja a napfényt. Nem a múltadból és nem a jövődből kell "kidobnod" valamit, hanem a jelenedet kell szebbé tenned. Arra bíztatok mindenkit, hogy tanulja meg ezt a mondatot. Írja fel magának egy helyre, ahol sokszor szembetűnik.

Nem azt mondom, hogy a problémákat a szőnyeg alá kell seperni, ami elég nagy közhely. Sokkal inkább az a lényeg, hogy azokat a tényezőket, amiket nem tudunk befolyásolni, nem tőlünk függ a megoldása, mégis idegesít, és álmatlan éjszakákat okoz, engedjük el. Nélkülünk is ugyanolyan lesz a végeredmény. Csak rajtunk múlik, hogy ezt mosolyogva, vagy a körmünket rágva várjuk meg.

Tehát a kulcs a Te kezedben van, próbáld ki: "Engedd el!".

Minden reggel úgy kelek fel, hogy ma lesz az a nap. Végre, ma jössz el! Így mosollyal ébredek és várom a 9:40-et, mert akkor kell érkezzen a busz. Hozzá számolok még egy óra lehetséges késést, akár kettőt is remélem, hogy jössz. Felöltöztetem a lelkem és már boldog vagyok. Elképzelem, ahogy megszólal a csengő, ahogy meglátlak, szaladok és a régen várt csók. Sosem engednélek el többé... 
Eljön a dél, három órát nem késhet, de nem baj, lehet mással jössz, vagy még lezuhanyozol találkozás előtt, meg akarsz lepni egy különleges időpontba. Nem adom fel! 
Dolgom akad, el kell mennem itthonról. Az úton mindenkit megnézek, de nem talállak. Este hazafele már repülök, biztos otthon vársz. Micsoda meglepetés! Ott ülsz a konyhába majd, mikor benyitok, felállsz, közeledsz és átölelsz. Abban a percben minden szép lesz! Szertefoszlik minden eddigi csalódás: az a biztonságos két kar! 
Hazaérek. Benyitok. Üres a szék, ahova képzeltelek. Akkor a szobámba! Ott kell lenned! Újra gyerekké válok és úgy szaladok, majd nyitom ki az ajtót! Üres. Késő van már. Új üzenetet kapok Tőled, haza értél munkából. Még mindig köztünk ez a pár száz kilóméter. Kicsit összetörök, de holnap új nap van, újabb lehetőség a találkozásra, csókra, ölelésre. Arra, hogy újra közel érezzelek magamhoz! Holnap elölről kezdem és újra boldogan várlak, reméleve egyszer majd tényleg eljön az a "holnap", amikor nem lesz mindez hiábavaló. Az lesz a legszebb holnapja életemnek! Addig megengedem magamnak minden nap, hogy örüljek, aztán összetörjek, így életben tartva az irántad való érzelmeim!